Ma teljesen kiforrott bennem az az elhatározás, hogy pénteken magamévá teszem Csernus doki könyvét. Pestre megyek, és az első szembe jövő könyvesboltban - nem érdekel, mibe kerül - megveszem. S hogy miért ez a nagy elhatározás? Hát, a bemutató oldalakból, valamint az egyéb véleményekből ítélve, egyre inkább úgy vélem, el kell olvassam azt a könyvet, pusztán a saját létem megkönnyítése érdekében (na, meg persze, a környezetem megóvása érdekében is :D ).

Mai napság "lüketyúk"-üzemmódban mozgok, elveszejtettem valahol a tudatosság fonalát, spontán módon teszek dolgokat - és ez egy kicsit meredek.
Egyrészt, nem vagyok én ennyire bevállalós! SEMMILYEN téren sem... Másrészt, elvileg normális, józan felnőttként illene funkcionálnom. Utóbbira nagyon rá kéne gyúrni.

Az a vicces, hogy mai napság, mikor a spontaneitás kezd elhatalmasodni rajtam, hallani vélem a nagy pszichomókus kérdését az ő (számomra hátborsózós) stílusában: "Bevállalja? Igen, vagy nem?"

Mi a fenét kell folyton bevállalni? Kell-e egyáltalán mindig mindent bevállalni? Na, de midegy, mert már csak péntekig kell kibírnom, ami két alvásnyi távolságra van, és megkaparintom végre AZ ÚTMUTATÓt. Jövök, doki! Jövök :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.