Hát, kérem, zajlik az élet. Igyekszünk felvenni a történések ritmusát, próbáljuk utólérni a dolgokat, vagy, éppen hogy megpróbáljuk kipihenni mindazt, amit át- és megélünk. Félreértés ne essék, nem panaszkodni fogok (bár szoktam :D), most nem ez a cél. Egyszerűen csak leírok ezt-azt.

A hétvége mozgalmas volt, a hét eleje is történésekkel indul. Semmi komolyra nem kell gondolni ám. Annyi történt, hogy kicsiny kórusunknak újfent vezetőjévé váltam, énekeltünk egy egyházi esküvőn, majdnem homlokon csapkodtam magam a felismeréstől, továbbá kipihentem ezt-azt. Ezen felül ma megjavították a fűnyírónkat, és egész jól telt eddig a nap, néhány apróbb bosszúságot leszámítva.

Szóval, kezdjük az elején. Szombaton esküvő volt. Mivel felkérték a kóruskát, kedden és pénteken elgyakoroltuk az esküvői éneket. Pénteken hazafelé elkísért az egyik tag, aki eddig helyettesített engem a karvezetés terén. Beszélgettünk erről-arról, majd az lett a beszélgetés vége, hogy szombaton, az esküvőn már én navigálom - újra - a csapatot. Meg is érkeztünk szombaton, összeálltunk, össze is próbáltuk, és szerintem szépen is szólt. Aztán izgatottan kezdtem várni az ifjú párt, ugyanis, a vőlegényt - elvileg - ismertem korábbról, csak épp meglehetősen nem ugrott be, kiről is van szó. Egyszerűen nem jutott eszembe az arc. Sejtettem, hogy ha meglátom majd, rögtön tudni fogom. Megérkezett a násznép, a sok szép ruhába öltözött felnőtt és gyerkőc beözönlött a templomba, elhelyezkedtek. Aztán bevonult a lelkész, majd - ha jól láttam, az édesanyja kíséretében - megérkezett a vőlegény is. Ahogy megfordult, hogy várja kedvese bevonulását, majdnem látványosan homlokon csaptam magam, és majdnem felkiáltottam, hogy "Téééééééééényleeeeeeeeeeeeeeg!!!". Hát, tényleg ismertem a vőlegényt :D

Megérkezett a menyasszony, mesés, hímzett ruhában, kísérőjével az oltárhoz. Az orgona szépen szólt, a gyülekezet énekelt. A szertartás nagyon szép volt, a lelkészünk nagyon szépen beszélt... Aztán, egyszer csak odafordult az ifjakhoz a következő szavakkal: "Kedves Csaba és Judit! Fogadjátok szeretettel az énekkar meglepetését, a karzatról..." Ekkor kis csapatunk elkezdte énekelni az "Ím, egy mátkapárt lát most szemünk..." Felcsendült az ének, az ifjú pár, és az egész ünneplő gyülekezet hallgatta... A menyasszony szeme törölgetésre szorult, de nem csak ő hatódott meg...

Szépen szólt a kis csapat, mindenki örömére. Így, a szertartás után nyugodt lélekkel mentem haza. A szombat többi része aránylag nyugodtan telt el.

Jó volt újra navigálni a csapatot... Hiányzott már... Jobban, mint hittem... De, most újra enyém a terep, hát vezethetem a kóruskát :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.