Ez lesz május első vasárnapján (idén ez másodikára esik)... 11 éve már, hogy az anyák napja extra szép élmény volt számomra... Jó ég... Most néztem a naptárat, 11 éve pont ugyanígy voltak a napok... Akkor is másodikára esett május első vasárnapja............... Hjaaaaaaj...

11 évvel ezelőtt, 1999. április 30-án, pénteken volt az első indítás - a szülés első megindítása, mert túlhordásról beszéltünk... Nem kifejezetten volt eredményes... Két nap múlva lett volna a következő, azonban két nap múlva vasárnap volt, így áttették a következő indítást május 3.-án, hétfőre. Hát, az sem járt eredménnyel, így a május 5.-ét, AZT a bizonyos szerdai napot már nagyon vártam, mert vagy így (természetesen), vagy úgy (császárral), de megérkezni ígérkezett első csemeténk, akiről az utolsó pillanatig nem tudtuk, kisfiú lesz-e, vagy kisleány... Kislány lett, május 5.-én, 14 óra 10 perckor, végül is császármetszéssel érkezett e világra - majd eltöltött velünk négy évet...

2003 szeptemberében, két nappal a névnapom előtt, elment... Azóta az anyák napja mindig fájó pont számomra. Most, hogy két nagyfiú napjait terelgetem, megint "belebotlottam" ebbe a napba. Tény, hogy május első vasárnapján lesz "az igazi" anyák napja, de a nagyfiam óvodájában ma délután tartották az ünnepséget. A nagyfiú verset mondott, énekeltek, táncoltak, aranyosak voltak. Nekem meg csak egy kicsit hasadt meg a szívem újra...

Túl vagyok rajta. Talán most már ez a nap sem lesz annyira nehéz, mint eddig mindig... Talán... Az idők változnak, az emberek is... (ezt ma máshová már leírtam, de itt is megállja a helyét) Tavaly még kihagytam ezt az amúgy csodálatos ünnepet, de most ott voltunk, együtt ünnepeltünk más gyerekekkel-anyukákkal-nagymamákkal. S hogy mit gondolok, mit érzek most? Egyrészt mérhetetlen büszkeséget a nagyfiú kapcsán... Másrészt szívbemarkoló keserűséget egy kisleány kapcsán...

Édesanyák, nagymamák, dédmamák! Az Úristen vigyázzon Rátok, és adja meg, hogy sose kelljen átélnetek, amit nekem (és az édesanyámnak) annak idején... Édesanyák, nagymamák, dédmamák! Nélkületek sehol nem lennénk. Egy egyszerű KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNJÜK nem tűnik igazán méltónak arra, hogy elmondja, mi mindent köszönhetünk Nektek, de olyan szó nem létezik (egyelőre?), amely igazán képes visszaadni az érzéseinket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.