Tegnap a faluban Búcsú volt. Pontosabban szólva, ez a búcsú már rég nem olyan, mint régen volt. Ez eredetileg egy katolikus egyházi ünnep, amelyen a templom védőszentjéről emlékeznek meg, van, ahol zászlós felvonulással, emellett kirakodó vásárral, körhintákkal, mindenfélével.

Sajnos, nem tudom, ki az a szent, akit ilyenkor ünneplünk, hiszen jómagam nem vagyok katolikus. Emellett illene tudnom, hiszen itt élek, már régóta. De a dolognak ezen része igazából sosem foglalkoztatott. Megelégedtem azzal, hogy a szüleim úgyis tudják. Viszont, lassan nekem is tudni kell, mert szülővé váltam én is, akit majd a csemetéi nyaggatni fognak sok-sok kérdéssel, amiben - gondolom - ez is benne lesz.

Régebben úgy nézett ki ez az egész búcsúi alkalom, hogy a falu főutcáján, illetve az általános iskolához vezető szakaszon, és az ottani nagy területeken árusok, mézeskalácsosok, lufiárusok, körhintások, céllövölde volt, zsákbamacskával, mindenfélével. Volt az egésznek egy hangulata. Voltak helyek, ahol fali képeket lehetett kapni, illetve voltak szentképet, rózsafüzért, igés lapot kínáló kereskedők is. Lehetett kapni vattacukrot, törökmézet, mézeskalács-szívet tükörrel... Játékok, dísztárgyak, mindenféle dolog várta a nézelődőt.

Mára - úgy érzem - kicsit elkorcsosult a dolog. A körhinták, a dodzsem, a céllövölde, a pecázási lehetőség továbbra is megvan, számomra brutális hangerővel megtámogatott zene kíséretében. Igazából sosem értettem, miért kell ilyen helyeken üvöltenie a zenének... Azonban idén már nem is láttam szentképeket, olvasót áruló embereket, nem voltak fali képek sem... Ellenben volt nagy rakás "made-in-china" műanyag gagyi, meg "trendi", nefürggyéle feliratú mézeskalács szív, meg poénos feliratú póló, meg másoltcédé-dévédé, meg ... igazából nem is néztem már annyira meg a dolgokat. Már rég nem tűnik búcsúnak, inkább kirakodóvásár, vurstli...

Meleg volt. Tömeg. Bambuló emberek. Vásároltatás... Egy ideje már szinte nyűggé vált ez az egész augusztus első vasárnapi esemény. De, amíg a gyerekeket érdekli, addig persze, megyünk. Aztán, csak remélem, hogy nekik sem ez lesz a legfontosabb - bár, ez már csak rajtunk, szülőkön múlik...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.