Az elmúlt héten három kedves ismerősöm problémájával szembesültem. Három különböző sors, három különböző élethelyzet, három különböző krízis...

Mindhárom ismerősnek szeretnék segíteni, szeretném valahogy megkönnyíteni a helyzetüket, szeretnék valami bíztatót, jót mondani (és itt most nem elsősorban a "hajrá Kovács néni" című beszólásra gondolok). Már talán túl vagyok azon, hogy megoldani akarjam más helyett a problémáját, de azért valahogy elég tehetetlennek érzem magam...

Jó, hogy azt mondják, már az is segít, ha elmondhatja a problémáját valakinek, akiben bízik, de... (Megint egy mondat, amiről igazán én sem tudom, hogy kéne befejezni.)

Biztos nem vagyok egyedül azzal, hogy nem szeretem a tehetetlenség-érzést, segíteni azonban csak annyit tudok, tényleg, hogy meghallgatom őket, és ha kérik, elmondom, én mit gondolok, hogy látok. Hátha már ez is segít.

A párom egy időben azzal fárasztott, poénkodott, hogy ugyan már, nyissak valami lélekgyógyász magánrendelőt... De mostanában belegondoltam abba, hogy lehet, nem tudnám ezt úgy csinálni, ahogy egy szakember... Mivel hajlamos vagyok arra, hogy magamra vegyem más baját (főleg, ha az a más ANNYIRA fontos, mint az említett személyek), félő, hogy olyan dolgokkal terhelném/terhelem a páromat, amiket ő egyáltalán nem szeretne. Mondván, van nekünk saját bajunk...

Az viszont tény, hogy sok éve elhatároztam, történjék akármi is, nem fogok miért-ekkel dobálózni. Megpróbálom a saját helyzetemet úgy megélni, hogy elfogadjam azt, ami velem, körülöttem történik. Nem biztos, hogy ez a belenyugvás, elfogadás másnál is működik, ugyanis más problémákról van szó.

Azt hiszem, maradok ott, ahol eddig is.. Úgy értem, ha szükség van rám, tudják, megtalálhatnak. Ha szükségem van rájuk, tudom, kit hol találok...

Úgy vélem, nem érdemes túlragozni a kérdést. Segíteni szeretnék. Amiben tudok, és ha kérik, meg is teszem. Drukkolok, hogy jól jöjjenek ki a saját helyzetükből...

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusthie 2008.09.18. 15:16:26

Néha tényleg elég csak annyi, hogy akár téged hallgatnak meg, vagy te a másikat. Sőt! Talán jobb is, mintha tanácsot osztanánk, hiszen nem biztos, hogy arra is szüksége van. Vagy legalábbis a mi tanácsunkra, abban a formában. Azaz lenne, de ez nem a mi "feladatunk". Tény, hogy más problémáját úgysem tudjuk megoldani, nem is kell. És magunkra sem kell venni! Egyszerűen nem szabad, mert belehülyül az ember. Persze nem könnyű, de muszáj. A normális ember úgyis szól, ha szüksége van rád.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: