Eltelt három nap... Mármint, amióta oviba járunk - illetve, beszokni... Másnap már szaladt befelé, és görbült a szája délben, mikor jöttünk el... Ma is már navigálta a papát (most jó dolgunk van, hoznak-visznek minket autóval), merre is kell menni "a obiba"... Alig bírtam átöltöztetni :) Mikor mentem érte délben - mert már nem volt értelme ott lenni, hisz rám se bagózott -, még könnycseppek is termettek a szemében, hogy ott kell hagyni a játékokat, az új barátokat.

Nagyokat játszik... Élvezi... Én meg örülök - és mégis, néha rettegek... Hisz el kell engedjem. Igazából el is lehet hinni, hogy a) közel van, b) ismerős óvónők, c) ismerős gyerekek közé rohan délelőttönként a nagyfiam... De a múlt... Még rendesen bekavar... Még nehéz sok minden. Még sok őrült gondolat kering a fejemben... Hjaj, ha ezen végre túlleszek...

Rengeteg félelmem van - megint. Sokszor elbizonytalandom... Ráadásul, most a félelmek mellett fáradtság is próbál úrrá lenni rajtam. Lehet, csak az kell, hogy jól kialudjam magam... Megindul a napi rutin, megszokjuk az újat, a rendszert... Azt, hogy ez az egész dolog jó.

Rendben lesz minden... Csak most fáradósak vagyunk. Mindannyian.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.