Nem, nem elírás... A hormonok és a harmónia kapcsolata a mostani gondolataim témája. Leginkább arra gondolok, hogy mik azok a tényezők, amik ténylegesen kapcsolatot képeznek az ember lánya hormonháztartása és az ember lánya hangulata között, illetve mi az, amire csak ráfogjuk, hogy ez most tuti, a hormonjaink miatt van úgy, ahogy... Ugyanis, valljuk be őszintén, nem egyszer előfordult már, hogy szimpla hisztit a hormonokra fogtunk. Igen, nálam előfordult... :)

Hehe... Ez a téma picit keményebb dió, mint gondoltam. De próbáljunk magunkból kiindulni, hátha sikerül.
Alapjáraton a "nem túl savanyú, ám de néha vidám" kategóriába sorolom magam. Van nyűgöm elég, de bevallom őszintén, szeretek boldog lenni. Még akkor is, ha nagyon sokszor nem kerek minden. De hát, a nehézség, a probléma ugyebár kihívás... Megoldandó feladat. Kedvelem a kihívásokat - no, nem mindet ám, de azért általában mégis így van. Viszont, néha ingataggá válok hangulatilag. Van, mikor hormonális jellegű a megingás (nehéz napok, vagy mi...), van, mikor valamilyen évforduló, történés az oka, de van, hogy egyszerűen csak NŐCIvé válok... Na, ilyenkor fordul elő, hogy ráfogom a (néha ok nélküli) hisztit a hormonokra. (Valljuk be, ilyenkor azért saját magunkat is épp elég elviselnünk, és ha picit kívülről tekintünk magunkra, hát, lehet épp elege a környezetünknek ;) )

Magam részéről egyébként nem szeretem a kedv-libikókát. Miért nem lehet szimplán csak kiegyensúlyozottan létezni, egyszerűen, rendesen? Hol fent, hol lent... Fent tériszonyom van, lent félek :D Hol van, kérem, az arany középút? Jó, lehet szimplán csak sárga köves... Nem kell itt flancolni.

Van egy nagyon kedves ösmerősöm, férfiemberből készült (bár ennek a ténynek csak néhány részletében vagyok biztos). Korábban már utaltam rá.
Ha épp lefelé görbül a szám, és úgy vélem, én most hú, de nyűgös-depis-rosszkedvű-akármilyen vagyok, megkérdezi: "Miért? Mi az oka a rosszkedvednek? Meg tudod magyarázni?" Ilyenkor picit mindig belegondolok a dologba. Ha meg tudom magyarázni, őszintén, hogy mi az adott mélypont oka-indoka, akkor elvileg tudok is rajta változtatni. Ha pedig nem tudom megmagyarázni, akkor az csak kifogás... Ilyenkor van az, hogy ráfogjuk a hisztinket a hormonokra :)

Mai napság már magamtól is el tudok jutni addig, hogy megtájékozódjam tőlem, miért is van a libikókának a föld-közeli oldala nálam... Ma például, elő is vettem eme kérdés-sort. Történt ugyanis, hogy egy játékkal kapcsolatban valaki mondott valamit, amin én - teljesen őszintén bevallom, szerintem - megsértődtem... Jó, finomítsunk... Rosszul esett... Azonban, épp nehéz napjaimat élem, így még mélyebbnek tűnt a dolog, mint ami valójában, és hát... Elpityeredtem magam... Komolyan mondom, ez volt az a pont, amikor a saját agyamra mentem... Jött is a kérdés tőlem, nekem: "Miért is eme bőgicse?" "Van erre nekem konkrét okom?" "Hát nincs jobb dolgom?????" illetve a kedvenc "Hát jól vagyok én???" Úgyhogy, vettem egy mély lélegzetet (avagy letüdőztem egy adag oxigént), és fülig érő szájjal kezdtem zsebkendőt keresgélni.

Rendbe igazítottam a hormonjaimat és a harmóniámat egyaránt, úgyhogy most (aránylag) normálisan működöm. De ki fogom írni valahová, jól látható helyre, hogy mindig beleütközzem: "Tényleg van bajod a világgal, vagy csak kifogásokat keresel?"

Legalább néha legyünk őszinték önmagunkhoz... Hormonoktól függetlenül... Sokat segít ;) Vagy, legalábbis lényegesen könnyebb lesz :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.