Elengedés
2008.09.07. 19:20
Hosszú, kemény hét áll mögöttem, mögöttünk. Viszont, a hét végére derült ki valami számomra, amit eddig csak sejtettem. Teljessé tette a hetet, és talán kicsit az életemet is. S hogy miről is van szó? Lássuk csak...
A bejegyzés címe: Elengedés. Hmm... Az előbb még olyan készek voltak a fejemben a gondolatok, most meg, törhetem a fejem, hogy is írjam, hogy jó legyen, hogy lejöjjön mindaz, amit érzek, amit gondolok...
Az ELENGEDÉS tudománya - mert ez tudomány - nem is olyan könnyű dolog. Nekem négy és fél év után, egy aprónak mondható mozzanat segített megérteni, mit is takar ez a kifejezés.
Ma volt egy megemlékező istentisztelet a templomban. Most jutottam el odáig - bár ma még ezt a szót használtam -, hogy gyászmise, gyász-istentisztelet helyett a megemlékező jelzőt használtam.
Ez az istentisztelet az 5 éve eltávozott lányom emlékére szólt. Nagyon betalált minden szava a lelkészünknek, aki valahol pontosan tudja, min mentünk keresztül, és megyünk a mai napig. Igen... Volt egy kislányunk. 5 éve egyik napról a másikra visszavette őt tőlünk az Úr. 5 éve pont ugyanígy voltak a napok... Szeptember 1. ugyanúgy hétfői napra esett, mint idén...Akkor, vasárnap is ugyanígy templomban voltunk, csak akkor nagyon-nagyon összetörve... Az óta eltelt bő négy és fél év, és én még mindig szenvedtem - bár sokan mondták, milyen "erős" vagyok. Úgy gondoltam ugyanis, ha úton-útfélen sírok, összeesek, "cirkuszolok", nem változik meg a helyzet, nem kapom vissza a lányomat. Ennek fényében próbáltam élni a napjaimat. Azonban, bár többen mondták, el kell engednem őt, fogalmam sem volt, hogy is kell... Egyszerűen nem tudtam elképzelni, mit is jelent pontosan az, hogy ELENGEDÉS... Pár hónappal ezelőttig...
Az történt ugyanis, hogy meglátogatott minket az új lelkészünk, beszélgettünk. Sok mindenről... Közben - jó háziasszonyként - meg szerettem volna kínálni valamivel. Ő teát kért, így ahhoz, hogy ezt elkészítsem neki, le kellett tennem a kisebbik fiamat a kezemből. Mivel tudtam róla, hogy gyakorló édesapa, gondoltam, rábízom, a kezébe adom a gyerkőcöt. Akkor épp a lányomról, és az elengedésről beszélgettünk, de én mentem teát csinálni. Amikor visszatértem a két csésze teával, ő rám nézett, majd megkérdezte: mialatt kint voltál a konyhában, nyugodt voltál, ugye? Mialatt kint voltál, nem aggódtál egy percig sem a gyerek miatt, ugye? Hiszen tudtad, hogy jó kezekben van...
Abban a pillanatban értettem meg valamit. Mégpedig azt, hogy ahogy Danit a lelkész úr kezébe, úgy Dórimat is, csak őt AZ ÚR kezébe adtam... Dórim is JÓ KEZEKBEN VAN.
Egészen más lett, könnyebb lett a lelkem... Ennyire egyszerű lenne? Határozott IGEN a válaszom már erre a kérdésre... Azonban, igazán most bizonyíthattam be, talán leginkább saját magamnak is, hogy KOMOLYAN így gondolom, így érzem. Most, kedden volt 5 éve, hogy Dóri elment. Ma, vasárnap volt a megemlékező istentisztelet. Lelkész úr nagyon szépen, a saját érzéseit, éleményeit is elénk tárva, az Útmutató szerint is pontosan ide passzoló, mára rendelt igével, mondhatnám, tökéletes prédikációval segített még inkább a helyükre tenni a dolgokat. Hallgatva őt, most éreztem IGAZÁN, hogy sikerült... Kicsi lányom büszke lehet rám... Persze, volt pár kósza könnycsepp, de éreztem, most lett igazán kerek az egész...
Köszönöm, lelkész úr... Dórikám, Isten veled...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eszto · http://perszee.freeblog.hu 2008.09.09. 11:03:36
Matazeqi 2008.09.09. 11:08:18
